Egy éve, hogy pihenőpályán vagyunk.(Most jön a lelki rész,mert mindenkinek van valaki,aki nyaggatja a babaprojekttel…) Nem is értem,hogyan bírta ki a férjem. Folyton nyaggatott a kérdéssel. Utáltam. Ő ezt nem érti. Felállt a hátamon a szőr. Úgy éreztem, nem érti meg, hogy ezen az egész tortúrán átmenni mennyire rossz. Újra és újra… Valahogy aztán kicsit lenyugodott minden körülöttem. Tudtam magamra koncentrálni, fogyni, élvezni az életet. Mert lombik-helyzetben a nő agya csak e körül forog. Nem az a fontos,hogy lukas e a csizma,hanem,hogy legyen gyerek. De most volt időm magamra. A lelkemre.A testemre. Lassanként visszanyertem az erőmet és én magam hívtam fel egy intézetet, hogy szeretnék bejelentkezni, mint új delikvens.
Férjem örömmel fogadta a hírt. Aztán azon lendülettel el is felejtette a júniusi dátumot és júliusra emlékezett. (Na,ennek is örültem,mert addig sem nyaggatott) Most speciális a helyzet, mert kivételesen megállapodtunk,hogy a család nem tudhat az újabb próbáról. Mert így nyugisabb. És hidd el, Kedves, van az a helyzet, mikor már utálod azokat is,akik csak kérdően és aggódva néznek rád…. Mert tudod,hogy jön a „Hogy állltok a babaprojekttel?” kérdés. Ami eleinte cuki, de egy pár év múlva rohadt idegesítő. Még,ha tudod is,hogy szeretnek. És persze vannak azok a jófejek is,akik megkérdezik, miért nem fogadunk örökbe? Na, ők nyaljanak sót.
Egy szó,mint száz eljött az időpont. Nénihez. Neki is volt lombik. Sikeres. Elsőre. Juhúúúú… Á, kapja be. Jó neki. Na nézzük a jó oldalát: tudja,érti és nő. És hát biztosan nagyon szépek az ikrei. (Ikrek… szerencsés)
Doktor néni hasonló korosztály. Kérdezget, előzmények, jaj de kedves. Jaj de jó.
- Mennyi? Ez már a hatodik próbálkozás? És még semmi?
Na, remek…Ennyit a jófejségről. Mindjárt elküld haza. Már küszködök a könnyeimmel. Hogy mondhat ilyet? Ha rajtam múlna, addig mennék,míg meg nem születik. Nem hogy 6…. Elképesztően rosszul esett a mondat. Mit hitt, miért vagyunk itt? Azt hiszem férjemet is arcul csapta a kérdés. Mert visszakérdezett:
- Ön szerint azért van még esélyünk?
Néni észbe kapott,mert ezerrel jött a cukiság: Persze,hogyne. Fiatalok és minden rendben. Hajrá,hajrá,stb… DE (és akkor jönnek a de-k,amit utálsz,mert tudod,hogy ez most nem fog tetszeni)
El kellene végeztetni pár vizsgálatot. Talán 3 hónap és ha minden rendben,start.
Micsoda???????????? 3 hónap?! Haló, hát nem ezért jöttem. Fizetünk. Sokat. Ma,tegnap, de hogy 3 hónap? Ez mégis hogy jött ki!? Szüléssel együtt?! És miféle vizsgálat? Még?! De hát ott a tonnányi lelet. Ja,hogy lejárt?! Sosem értettem házasságban, pláne lombikosban egy HIV teszt hogy a fenyőbe változhat meg? Vagy egy vércsoport?! Áá.
Mindegy, belehúzunk. A hónap végére (ez akkor 3 hét volt) minden meglesz babám- gondoltam magamban,- Te még nem ismersz engem. Ha én egyszer valamit akarok,akkor megyek érte,míg meg nincs. Felszívtam magam és hallgattam,mi kell.
Szokásos hormonos (áá,jippi,épp most jön meg, pipa), szokásos rákszűrés (na,az megvan), STD meg tenyésztés,meg hiv,hepa… (Azt levetetem a hormonossal) Á, ez tuti nem 3 hónap. Logisztika kérdése.
- És kelle még egy méhtükrözés is. Hogy lássuk,minden rendben. Mert hát volt itt egy kis előzmény… És ha van valami,egyből látszik.
Hoppá! Itt van elásva a 3hónap kutyája…. Állami helyen esélytelen. Magánba?! Hol? Igazából nincs is olyan állandó orvosom. Ajánl egyet… pont ott?! Ott egyszer voltam már. Negatív élmény . Másik doki?! Egy újabb?! És altatnak? Melóból el kell lógni… Munkahelyen nem mondom el,miért. De akkor mit mondjak?! Na,majd kitalálom. A főnök jó fej. Tuti elenged. Majd kisírok valamit. Muszáj. Utálok hazudni. De kell. Nem akarom,hogy tudják. Az előző helyen tudták. Nem is bírták sokáig. Meg én se. Vagy 100-an drukkoltak minden alkalommal. Rémes. Nem kell. Aztán elváltunk egymástól. (Részben emiatt is) Jobb most az új helyen.
Kijöttünk, időpont egyeztetés, fizetés.
Férjem támogat, hogy ne aggódjak. Kérdezzek utána több helyen. Ki tudjuk fizetni. (Neki hála) Azért keresgélek. Van olcsóbb és drágább. Végül több napi töprengés és keresgélés után marad a néni által ajánlott hely. Hívom őket. Felveszik. Kétkednek, hogy miért akarom tudni az árát a vizsgálatnak meg minek ez nekem?!
Minek?!Minek?! Há,mer unatkozom. „Jó fejek”. Majd nemsoká visszahívnak.
Telik a délután. Semmi. Nem hívnak. Azért ez idegesítő. Vinném oda a pénzt és nem hívnak. Már el is felejtettek. Mi lesz így? A másik helyen doki nincs,nyár van,szabi van. Aggódok. 2 nap múlva hívnak.
Mehetek. Mindent lebeszéltek a nénimmel. Megkönnyebbülés. Hely az van.
Újabb néhány nap és vissza nénihez némi eredményekkel és egy kis Uh-ra. Minden rendben, minden szép, DE (már megint….)… Az ember lánya ígyis végigizgulja az átlagos ultrahnagot is,mert mi van,ha meglát valamit a doki,amit nem akarunk,hogy legyen?! Minden vizsgálatot egy lehetőségnek érzel arra,hogy valamit találjanak a dokik. Persze nem akarod,meg nemááááár. De félsz. Nyugalom. Persze. Hogy?!?!?! És ilyenkor jön egy de,amikor már majdnem megnyugodtál, hogy minden rendben és huh, ez is letudva.
Valamit lát. Nézzem meg. Nem olyan szürke a szürke,mint a szürke. Néztem. De én bizony isten nem láttam különbséget. Pedig lassan már ledoktorálhatnék UH elemzésből is. Semmi. Hát jó. Beszél hozzám, mond valamit az indulásról,… Ekkor félbeszakítom,mert már nem bírom: „Gondolom,nem akart megijeszteni,de most sikerült. Aggódom. Elmondaná,mit is lát pontosan?” Szegény erre nem számított. Magyaráz.Mióma. Izmok,, Majd ő beszél a dokival,aki 2 nap múlva „műt”, A sírás kerülget. Kimegyek. Fizetek. Utca. Net.
Azt hiszed nem nézek meg mindent a neten?! DE! Azt tudom,hogy a miómák a nagyon várt gyermek miatt alakulnak is lélektanilag. Nade mik a tünetei? Jaa,,, na,ez nekem nincs. Diagnózis: a doki bolond. Nyugalom. Minden rendben. De akkor mit látott?! Rák? Úristen. Méhem csak egy van. A nőiesség és anyaság szent helye. Mióma esetén eltávolíthatják???????????????? A méhemet?! De én szeretem. Nem. Marad. Közben felhívom férjem az események mesélése végett. Életében először hallás alapján kitapintja,hogy sírok-belül. Azt mondja: „Ne sírj,hallod?!”
Ennyi,kész…mécses darabokban. Sírás. Csak ezt ne mondta volna. Akkor erős tudtam volna maradni. Viszont észrevette. Atyaég… Van lelke. Sírtam. Napszemcsi fel, buszba be,irány haza. Itthon újabb böngészés. 2 nap…. Sík idegben. Feszült vagyok. Izgatott és félek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: