Hát igazából itt csak a magam nevében beszélhetek. De sejtem, más is lesz így. Haragudtam magamra. Még el nem tudod képzelni, miért.
Világ életemben sok gyereket szerettem volna (mondjuk 4et). A barátaim mondogatták, milyen jó anya leszek. Annyira cukkiiii vagyok. És hogy értek a gyerekekhez. Szóval volt egy alap.
Ehhez képest itt ültem 16 hetes terhesen és nem éreztem,hogy tudnám őt szeretni. Vagyis ez sem jó kifejezés.Nem tudtam,mit kellene érezni. Hogyan viszonyuljak a helyzethez. 6 év…megannyi rossz élmény után itt van Ő…. Mégsem tudom elengedni magam, mégsem tudok úgy örülni, mint más reppenő kismamik. Tettem a dolgaim, mint egy gép.
Aztán elfogadtam, hogy az iszonyatos aggódás és parahegyek megmászása keménnyé tett. Ellenállóvá, kb felkészülve minden percben arra,hogy most dől össze a világ. Ezt más nem értheti meg, max elhiszi. Kivéve,ha megjártad ezt a poklot.
Drága Megmondó barátnőm egy fura mondata gondolkodtatott el a 16. héten…. „ Már csak pár hét és életben tudják tartani,ha megszületne. Csak a 24. hetet kell kivárnod”
Ez eléggé mélyreszántott. Mondhatni vakondoki mélységre. Fájt, hülyének is gondoltam meg jófejnek is. Ő ilyen. Mindig tudja,mit kell mondani. Ezért tartom .Többek között. Meg mert szeretem.
Aztán teltek a hetek… A 17. héttől elkezdtem Őt érezni. Eleinte bizonytalan voltam, hogy Őt érzem e. De legbelül tudtam, hogy más nem lehet. Hiszen a puki sem kavaroghat ennyit a hasban 😀 Olvasgattam, milyen érzés. Fórumokon írkáltak a lányok olyanokat,hogy kis lepkeszárny csapkodás meg kaparászás meg finom mozdulatok. Na nekem egyetlen dolog jött be a 17. héten: felszálló ásványvizes buborékok. Vagy bent rekedt pukik….. (Elég élénk a fantáziám)
Aztán a kis cukiságból hirtelen kemény rúgások lettek. Kicsikém nem finomkodik. Püföli az anyját. Szóval nálam nincs itt kérem semmiféle cukika lepkécske. Van helyette egy erős amazon. Olykor szinte fájdalom érzésig nyomja ki a hasfalam.
21 hetesen láthatóan kipüfölt a hasamból. Erős kölök
Észzrevetted? Én szinte alig…. Észrevetted,hogy valahol a 20. hét környékén megnyugodtam? Én csak utólag…. Mintha onnantól egy másfajta kötődés kezdett volna kialakulni köztünk. Beszélni kezdtem hozzá, megfigyelni. És Apának is mesélni róla. Sőőt, próbáltam Apát bevonni mindenbe. Tedd ide a kezed, a füled…. Érzed?! (amúgy nem érzi,de esküszöm akkorát vert belém,hogy a föld is megremegett,erre Apa nem érzi… Beszarás) Nem adom fel! Nyüstölöm Apát. Lelkesen próbálkozik. Mint egy mamut a porcelánboltban…. De nagyon helyesen csinálja.
Viszont mindenképpen igaz,hogy a 18. héttől megismerte Apa hangját. Este,ha hazajött és nagy hévvel beszélni kezdett, a kis Amazon iszonyat buliba kezdett. Apa hazajött.
Most a 22. héten vagyunk és azt mondom Neked: menthetetlenül kezdesz Anyává válni. Ha akarod, ha nem. Ha ellenállsz, ha nem. A hormonok,a baba…. Mindenki erre készít fel, tényleg. Szóval jönnek azok a gyerekkorban megálmodott anyai ösztönök, csak engedd el magad és hagyd, hogy történjenek a dolgok. Már nem vagy egyedül !!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: